Bősz Anett: Orbán Viktor ne stadiont építsen, hanem az emberek mindennapi problémáin enyhítsen

„Érdekes, a Kádárnak nem kellett mindenhová sakktáblákat tennie, mégis mindenki tudta, hogy sakkozik.” – kaptam el egyszer a fülemben azóta is csengő mondatot. (Már eleve érdekes, miért analóg sokak számára Orbán Viktor személye az egykori ”puha” diktátor személyével, de ez a poszt nem erről szól.)

Elnézve a miniszterelnök mozgását és egyre csak terebélyesedő testalkatát, szerintem már focizni sem nagyon focizik. Csak szeretne. Pontosabban: szeretett volna. Most megépíti mindazt, ahol ő egyszer régen, álmaiban játszott, és ezért azt hiszi, hogy álmai életét éli, nem is törődve azzal, hogy mindezzel sokak számára a rémálmok Magyarországát tartja fenn, örökre elfeledett társadalmi csoportokkal, folyton késő infrastrukturális fejlesztésekkel, hazánkból menekülő fiatalokkal, és rohamos ütemben lefelé csúszó középosztállyal.

Stadion. 190 milliárdért. Egyetlen stadion sem került ennyibe Európában, de nálam jobban értesültek azt mondják, a világ legdrágább stadionja lesz ez. Az jut eszembe Orbán Viktorról, hogy pont úgy kezeli a költségvetést, mint azok az emberek a saját zsebüket, akik inkább vajas kenyeret esznek, de folyton státuszszimbólumokkal jelennek meg, talán éppen azért, hogy ne kelljen szembenézniük azzal, milyen sokféle módon szenvednek hiányt. Ez azonban nem hogy stabilitást nem hoz, de a meglévő pénzügyi instabilitás mellé maga gyárt le még egy felborult mérleget: a külsőségekhez fel nem nőtt hátteret, és annak minden feszültségét.

Különösen rémes ez a játszma annak fényében, hogy nem ugyanaz csillog a szimbólumokkal, mint aki vajas kenyeret (vagy még azt sem) kénytelen enni azért, mert a látszat fontosabb, mint szembesülni a valósággal, hogy ebben a gazdaságban őrült sok helyről hiányzik ez a pénz. Nem a szociális segélyezésre gondolok, hanem munkahelyteremtő beruházások támogatására, vagy a tanodapályázat kibővített költségvetési keretösszegére, amely segít kitörni sokak számára a nyomorból, esetleg néhány lokális sportlétesítmény támogatására, hogy a felnövő gyerekek valóban sportoljanak, és nagy részük ne a kerítésen kívülről nézze a Puskás Akadémiába befizetett gyerekek játékát. Mert ez tovább növeli a kirekesztettségüket.

Fotó: Origo

Mit profitál ebből a társadalom? – ezt a kérdést valahogyan mintha elfelejtenék feltenni maguknak az ország vezetői, amikor a közpénzt költik. Nincs elfogadható magyarázat, hogy a felsőoktatásra szánt éves költségvetéssel megegyező nagyságrendű összeget miért kell elkölteni egyetlen stadionra. Nincs elfogadható magyarázat arra, hogy a kátyúkat kerülgető, meg földúton tengődő Magyarország miért nem inkább útfelújítást érdemel. Nincs elfogadható magyarázat arra, hogyan lehetett ölbe tett kézzel nézni, hogy a régió országaihoz képest is elszegényedjünk. Tesszük mindezt az „elit” páratlan fényűzése mellett, amit az adófizetők finanszíroznak.

A Puskás Ferenc stadion építési költségeinek újabb 60 milliárd forinttal való drágulása, a felcsúti kisvasút, ami újabb és újabb negatív rekordot dönt utazóközönség tekintetében, a felcsúti stadion, a Várba költözés… mint példa azokra az Orbán Viktor által vélelmezetten egyensúlyt teremtő „státuszszimbólumokra”, amelyektől jobb ugyan nem lesz, mégis úgy tűnik, mintha jó lenne minden.

Mennyivel jobb lenne, ha a háttér lenne jóval nagyobb, mint a külsőség! A fordítottja olyan súlyos kiegyensúlyozatlan állapotot teremt, amely még attól is távol löki az embert, hogy eszébe jusson: változtatni kéne valamin. Holott, itthon lassan mindenen változtatni kéne.

Szerző: Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt ügyvivője

Pin It on Pinterest

Köszönjük, hogy elolvastad a cikket!

Kérjük oszd meg Te is, hogy mindenki olvashassa...Köszönjük