Brüsszelt provokálná az Orbán-kormány, hogy elmondhassák: “megvédtük a magyar emberek érdekeit”

A hazai élelmiszer-kereskedelmi láncokban árusított állítólag a nyugat-európainál gyengébb minőségű árukra hivatkozva újabb büntető csomagot állított össze a kormány. A szakértők szerint azonban a kis- és közepes vállalkozások (kkv) is megisszák meg a tervezett lépéseknek a levét. A kormány már saját tervétől is részben elhatárolódik. — értesültünk a Népszavától.

Szijjártó: nincs menekültválság

A problémát az okozza, hogy az Európai Unió vezetői gyakran aggódnak, de azután ujjukat sem mozdítják, miközben az unióba érkezők többsége nem menekült, hanem gazdasági migráns, vélekedett a migrációs válságról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Corriere della Sera olasz napilapban pénteken megjelent interjúban. Szijjártó Péter leszögezte, hogy Magyarországnak meg kell védenie határait. “Kijelentettük és megismételjük, az illegális bevándorlóknak nem szabad belépniük (Magyarországra)”, mondta a legnagyobb példányszámú olasz napilapnak.

A Benelux-államok tárgyalni hívják a V4-et az EU jövőjéről

A Benelux-államok hamarosan meghívják a visegrádi országcsoport vezetőit Hollandiába, hogy közösen tárgyaljanak az Európai Unió jövőjéről – közölte Mark Rutte holland kormányfő Brüsszelben, az uniós vezetők informális tanácskozását megelőzően. Rutte belga és luxemburgi kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a visegrádi országokkal (Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország) tartandó megbeszélés után később a balti országokkal is hasonló egyeztetést kívánnak folytatni. Hozzátette, a Benelux-államok pozitív szerepet akarnak játszani az EU jövőjéről szóló vitában.

Nemzetközi össztűz alatt a magyar kormány feje

Bár valóságos össztűz alá került a kormány, amiért tranzitzónák fogságába küldi a Magyarország területére belépő menekülteket, Orbán Viktor miniszterelnök tegnap Brüsszelben világossá tette: nem enged. Közben már az UNICEF is jelezte, riasztó az eljárás, aggódnak a Magyarországra kerülő kiskorú menekültekért.  – írja a nepszava.hu.

Eldőlt: Donald Tusk marad az Európai Tanács elnöke

A lengyel kormány tiltakozása ellenére Donald Tusk marad az uniós tagállamok csúcsvezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke a 2017. június 1. és 2019. november 30. közötti időszakban – jelentették be csütörtökön Brüsszelben, röviddel az állam- és kormányfők tanácskozásának megkezdése után. Az elemzők szinte biztosra vették Tusk újraválasztását annak ellenére is, hogy a lengyel kormány nemrégiben váratlanul bejelentette, Jacek Saryusz-Wolski európai parlamenti képviselő személyében ellenjelöltet indít az Európai Tanács élére.

Hatalmas tüntetés: diákok tízezrei tüntetnek Spanyolországban az oktatási törvény ellen

Az állami intézményekben tanuló általános és középiskolai diákok, egyetemisták tízezrei sztrájkoltak és vonultak utcára Spanyolország mintegy 50 városában csütörtökön, követelve az előző kormányzati ciklusban bevezetett,  rendkívül sokat bírált oktatási törvény és az oktatást érintő korábbi megszorító intézkedések visszavonását. Madrid, Barcelona, Valencia, Bilbao, Sevilla csak néhány a városok közül, ahol transzparenseket és molinókat a magasba emelve, követeléseiket skandálva vonultak fel a tüntetők.

Európai lapszemle: “Orbán ellen fel kell lépnie Európának”

A Süddeutsche Zeitung című liberális német lap kommentárban foglalkozott Magyarországgal a jogi határzár szigorításával kapcsolatban. Orbán trójai falova című – a lap hírportálján Magyarország a hidegszívű Európa éllovasának állítja be magát címmel megjelent – írásában Stefan Ulrich kiemelte, hogy Orbán szóképe a bevándorlásról mint a terrorizmus trójai falováról “hazug”, azt sugallja, hogy a menekültek célja terroristákat bejuttatni Magyarországra, ami “rosszindulatú ostobaság”.

Emberi jogi biztos: el kell kerülni a migránsok őrizetbe vételét

Európa kötelessége, hogy elkerülje a migránsok őrizetbe vételét, ezért aggodalomra ad okot az Európai Bizottságnak a bevándorlók fogva tartását támogató ajánlása, amely az emberi jogok megsértéséhez vezet anélkül, hogy előmozdítana olyan más célokat, mint a menedékjog iránti kérelmek folyamatának megkönnyítése, vagy a visszatérítési mechanizmus felgyorsítása – jelentette ki Nils Muiznieks, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa csütörtökön.

Pin It on Pinterest