KISBANDI, A FIDESZ CSODAFEGYVERE – VIDEÓVAL!

Újra előkerítette a pestisrácok.hu Lakatos Andrást, ismertebb nevén Kisbandit, az alvilág egykori pénztárosát. Nagy lehet a para, ha újra egy bűnöző – olyan, akit már elítéltek – igazolhatatlan vádaskodásaival kell harcba menniük a figyelem felkeltése, és a nép befolyásolása érdekében

Lakatos úgy nyit, hogy aki tudja, cáfolja meg mondandóját, de ezt bizonyítékokkal tegye. Érdekes, hogy a videóinterjúban egyetlen hasonlót nem mutat be. Tehát vádaskodni lehet bele a világba, de a megszólított mutasson bizonyítékot arra, hogy nem tette azt, amivel meggyanúsítja. Virtigli Fidesz-tempó!

  • Békatűrő

    Tegyen feljelentést!

  • Szondi László

    Pénzért, bármit, ezt tudjuk. De ezzel az olajos dologgal mintha más is foglalkozott volna. Aligha hihető, hogy ez az MSZP privilégiuma lett volna. Ez a fazon meg túlságosan is magabiztos, ami felettébb érdekes. Nem lepne meg túlságosan, ha valami hasonló manipuláció derülne ki, mint Terry Black és Vona vonatkozásában. Valamikor, “hiteles” riportok is elhangzottak nagy pénzekről, csak abban épp Pintér volt a “kedvezményezett”. Ebben a riportban is vagy olyan nevek hangzanak el, akiken már nem lehet behajtani semmit, vagy olyanok, akiket “kénytelenek” lejáratni, mert muszáj. 🙂 Az néhány kis név, pedig már nem oszt, nem szoroz. Az kétségtelen, hogy az “alvilág” és a politika között kell lenni csatornának, mert különben a pénzek sehogyan sem jönnek ki. A papíron befolyt pártpénzek egy rendesebb pinikre sem elegendőek, nemhogy egy olyan választási hadjáratra, mint amilyeneknek tanúi lehettünk az elmúlt negyed évszázadban.
    De hát az igazság sohasem tudható meg.

  • Kálmán Tamás

    A vádakat kell bizonyítani, nem a vádaskodó megszólalásának ellenbizonyítékait bemutatni.
    Amennyiben a vádaskodó nem bizonyítja állításait,akkor a hamis vád, a sértés, az emberi méltóság megsértése,mint Btk-s §-ok terhelik. A legkisebb mértékű a rágalmazás, ami egy bocsánatkéréssel is büntethető, de akár 5 év is lehet a többiért. A minősítés fegyházban letöltendő, enyhítés nélküli, és utána mennyi még a közéleti eltiltás?

    • Dezső Németh

      Ha meg a vádak igazak, és nem tesz feljelentést, bűncselekményt követ el a faszszopó…

    • nautil

      Hmm. És ha ő maga a bizonyíték, hiszen ott volt? Akkor bemutatta, mert bemutatja magát. 😀 Kifejti, hogy gyertek, cáfoljátok, meg, hogy akkor hogyan lett volna kiadható vajon a vámhalasztós engedély olyan cégnek, amely cégről gyakorlatilag minden, az ügyletben résztvevő személy pontosan tudta, hogy ordas nagy kamucégek és a nyúlás miatt vannak létrehozva? 😀 Ez egy elég erős kérdés, vajon hogyan volt erre lehetőség? …..

  • János Dunai

    a kutyat se erdekli kisbandi.egy a lényeg.az utóbbi 7 év nulla ipari allami nagyberuhazasa es nulla darab felhektaros portas öntözöcsatornas saját energias klimaalló 100 ezer darabos uj mezövarosok felépitese az alföldön viztarozotengeres duna tisza összeköteses területen.már az utóbbiból 600 ezer darab porta állna normalis magyarral-felejtsd el a magyarozast te tetü mert csak az ugat igy aki nem magyar es megszálló te mocskos állat-magyar vezetessel nem magyar lenézö fölenyes jelzőzéssel te rohadék.egy kecskeméti mercedeszgyar 240 milliard forint vagyifs nagyjaból 0,8 milliard euró.evi 3 milliard euro kellett volna a nagyberuhazasokra az iparban kezdve egy elektromos 500 ezer darabos -evi több muszakos-transzportergyarral ami kizarolagos közlekedesi eszköz lenne a könnyitett utakon mint szallitoeszköz csaladi autó is.a masik 3-ból meg felépulne evente az 1 millio datrabos portatenger biozoldseg gyumolcsre..az evi min.56 milliard euró adobevetelböl plusaz eltapsolt eus pénzekböl telni ra te mocsok takonyfejü geci

  • nautil

    Hihi. De ha egyszer ő maga a bizonyíték, hiszen ott volt, akkor bemutatta, mert bemutatja magát. 😀 Még ki is fejti, hogy gyertek, cáfoljátok, meg, hogy akkor hogyan lett volna kiadható vajon a vámhalasztós engedély olyan cégnek, amely cégről gyakorlatilag minden, az ügyletben résztvevő személy pontosan tudta, hogy ordas nagy kamucégek és a nyúlás miatt vannak létrehozva? 😀

  • Hegedűs Sándor

    Én a legnagyobb olajszőkítő nevét nem hallottam, aki a Fidesznek dolgozott u.n. Pintér Sándort, aki immár hosszú ideje vezeti a Belügyminisztériumot, és elsőrendű feladata a Keresztapa (akit hosszú évtizedek óta szolgál) testi védelme, szolgálja (a maffiát), és védi (a maffia)családot!